Az óvoda története:
Immár 10 éve, hogy megnyitotta kapuit az első magánóvoda Veresegyházán.
090030 OM azonosítóval, óvodaként bejegyzett és működési engedéllyel rendelkező intézményünk a CSONKÁS városrészen található.
PICUR ALAPÍTVÁNYI ÓVODA, azóta is szeretettel várja a város és a környék apraját-nagyját.
Kis létszámú csoportokban, nyugodt és szeretetteljes családias légkörben telnek mindennapjaink, melyet a szülőkkel együttműködve alakítunk ki.
Nevelésünk alapvető célja az óvodás gyermek élménygazdag, harmonikus fejlődésének elősegítése, a gyermeki személység kibontakoztatása. Kiemelt hangsúlyt fektetünk a gyermekekben rejlő tehetség kibontakoztatására.
Sok mozgással, helyes táplálkozással olyan óvodai életet kívánunk megvalósítani, amely magába foglalja az egészséges életvitel megvalósulását, az életre való test, -lelki, - szociális felkészítést, a boldog gyermekkor megélését.
Programunk környezettudatos életformára nevel, melyet tevékenységeinkkel és személyes mintaadással igyekszünk elérni gyermekeinknél.
Célunk, hogy óvodásaink minél több élménnyel és tapasztalattal gazdagodjanak és így a világ dolgaira nyitott, együttműködő, derűs és felkészült iskolásokká váljanak.
Kis létszámú csoportokban részt vehetnek a gyermekek, pl. játékos angolon, úszáson/korcsolyán, néptáncon, jógán valamint hitoktatáson.
Szeretettel várjuk mindazon családok jelentkezését, akik:
-
még nem íratták be bölcsödébe, óvodába gyermekeiket,
-
csalódtak a nagy létszámú gyermekcsoportokban,
-
fontosnak tartják a családias légkört,
-
értékelik a változatos nevelő és fejlesztő programokat.
Nagy szeretettel és örömmel fogadjuk minden korosztály jelentkezését, ismerkedjenek meg pedagógusainkkal, nevelési programunkkal és épületünkkel!